Eljött végre a Party randomgenerátorának nagy időszaka! Immár 7 napja nem tudok egy normális napot csinálni, ami meg is látszikszépen a bankrollom. Már fel-fel kacsingattam a FL 1/2$-ra, de mivel alig volt full ring asztal próbálkoztam a short handeddel, ami nem igazán jött be egyelőre.
Közben jöttek a bad beatek sorra.
Így próbáltam építeni a bankrollom 0.50/1$-on. Jelenleg ott tartok, hogy már lassan vissza kell lépnem egy szintet, hisz kb. 120 nagytétes lejtőn vagyok.
Pedig úgy érzem nem játszom rosszabban, mint két hete. Ugyanazok az ismerős arcok ülnek mellettem, akiktől eddig szedtem a dollárokat, de most valahogy a river Istene átállt aző oldalukra. Sokszor fizetnek végig, majd egy river re-raise segítségével hozzák tudomásomra, hogy leesett a backdoor soruk, vagy színük, amit én mindig ki is fizetek szépen, hisz a pot odds már mellettem áll.
Jelenleg tehát itt tartok. Lehet szünetet kellene tartani, de nem könnyű így a vizsgaidőszakban, mert nagyon sokat vagyok itthon és nem nehezek a vizsgák, tehát rengeteg a szabadidőm.
Mindenesetre próbálok tovább koncentrálni és egyszer csak visszaáll az én oldalamra a szerencse. (Nem jó szó a szerencse, mert változatlanul próbálom meggyőzni a világot, hogya póker igenis tudásalapú játék.)

Utolsó kommentek